Főoldal
A Fehér Hattyú Szépségszalon 2001-ben alakult. Október 1-jén nyitottuk meg a Tát, Árpád utcai üzletünket. Az induláskor fodrászattal, kozmetikával, manikűrrel, pedikűrrel, műköröm építéssel, szoláriummal és masszázzsal vártuk vendégeinket.

2003. nyarán átköltöztünk a Fő út 157. szám alá - ahol sajnos a hely szűke miatt - a masszázst ki kellett vennünk a szolgáltatásaink közül. 2004-ben viszont bővítettük a kínálatot az infraszaunával.

2009. december 1-től új helyen, teljesen megújult külsővel, de ugyanazzal a lendülettel várjuk meglévő és új vendégeinket a Fő út 145. szám alatt. Az új üzletet megpróbáltuk úgy berendezni, hogy a hozzánk betérők és mi is otthonosan érezzük magunkat, az előtérben akár még kávét vagy teát is főzhetünk. Azért, hogy vendégeink a lehető legjobban meg legyenek elégedve, folyamatosan fejlesztjük mind tudásunkat, mind eszközeinket. 2010. márciusától beindítottuk hajgyógyász szolgáltatásunkat is, melyről bővebben itt olvashatsz.

Kizárólag minőségi anyagokat használunk, ennek ellenére árainkat megpróbáljuk minél alacsonyabban tartani. Erről meg is győződhetsz az Áraink menüpont alatt.

Reméljük, hogy meglévő vendégeink maradék nélkül meg vannak elégedve a munkánkkal és azt is, hogy hamarosan Te is közéjük tartozol majd!




Nyitvatartás:

Hétfő-Kedd-Csütörtök-Péntek: 8 - 18 óráig
Szerda: 13 - 20 óráig
Szombat: 8 - 12 óráig

Bejelentkezés:

személyesen, a (33)-444-752-es telefonon, vagy saját mobilunkon, melyet az oldalon megtaláltok